Sylvester Lajos 2003. december 26.
Frigyre lépni a szülőfölddel
Csíkszeredában az idei Julianus-díjak boldog birtokosai között ott találtuk dr. Gellérd Judit orvost, a Boston University teológiai magiszterét, akinek tudományos rangfokozatait, megjelent könyveinek címlistáját és unitárius teológiai titulusait nehéz lenne felsorolni. Nem is ez a célunk, csupán jelezni kívánjuk, hogy orvosi antropológiát tanított a Pittsburgh-i Egyetemen, a Berkeley-Starr King Teológia díszdoktora, most éppen édesapjáról, a kommunista éra börtöneiben halálos betegségekkel is felruházott dr. Gellérd Imréről ír könyvet, amelynek előszavát a Nobel Békedíjas Ellie Wiesel írta.

Bevallom egy életpálya akár szélsőségesnek is mondható kiemelése a célunk, amikor megemlítjük, hogy Gellérd Judit Székelyudvarhely közelében, a Fehér Nyikó mentén kuporgó Siménfalván született, s őt innét az Erdélyre is rárontó osztályharcos idők szorongattatásai lökték a kivételesnek és fantasztikusnak nevezhető ágadzó-bogadzó életpálya felé. Mert ez az energikus, a célszalagok szaggatására termett lány előbb zeneművészeti középiskolában szerzett oklevelet, majd évfolyamelsőként elvégzi a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti egyetemet. A koncepciós perbe fogott és hét esztendei börtönre ítélt édesapja példája a bizonyítani akarás maximumát gyöngyöztette ki belőle. Előbb Csíkszeredában üzemorvos, de a vakmerő ötletekben soha sem szűkölködő pályakezdő lány a szakmai továbblépés szándékával áttelepedik Magyarországra, ahol mindent elölről kezd, ideggyógyászati és pszichiátriai szakorvosi vizsgákat tesz le, és közben a teológia elvégzésének a gondolata is foglalkoztatja.

Bármennyire kalandos és zegzugos is ez az életpálya a nyugtalan természetű és kiugró képességű emberek esetében a helykeresés és helyzetteremtés rapszodikus volta mondhatni természetes. Jutka, azaz a Ziziként becézett kedves lány a zene világától Budapesten sem távolodott el. A Semmelweis Orvosegyetem zenekarában játszik, a Mátyás templom négyszáz éves kórusának a tagja, a zeneirodalomba is beássa magát, s amikor kórusuk Rómában lép fel, kihallgatást kér II. János Pál pápa őszentségétől, és a templomaikkal együtt lerombolásra ítélt erdélyi falvak megmentésére kéri a Szent Atyát, akitől erre ígéretet is kap. Evangélikus vallásúként eljuthat a legnagyobb katolikus világi méltóság színe elé.

A Siménfalván még ma is Ziziként ismert bostoni asszony pályaívét, azt hinné az ember, ennél kalandosabbá már nem lehet, és nem is kell bonyolítani.

Csíkszeredában a Julianus-díj átadása alkalmával a hatalmas templomi gyülekezet arcáról a rendhagyó életpálya tömegpszichológiai hatását próbálom kikémlelni. Az esetleges féltékenység, az irigység arcokra is kiülő jeleire is figyelnék – ha volna ilyen. Ahogyan ezt a több száz fős seregletet nézem, eszembe villan, hogy a most magunk mögé szorított esztendőben az egyik erdélyi nagy városban azonos időben szerveztek egy politikai mamutrendezvényt a modern kultúrpalotában, és egy templomi ünnepséget. A két „spectaculum” tévés közvetítése után azért kerekedett botrány, mert a világi összejövetel szervezői úgy vélték, hogy a tévés stáb, élen a műsorszerkesztővel, tetszetősebb tálalásban, elfogultan mutatta be a református templomi gyülekezetet, mint a kultúrpalotás politikai rendezvényt.

Itt, Csíkszeredában értem meg, miközben Gellérd Judit laudációját hallgatom, és a tömeg arcát figyelem, hogy a pódiumon álló asszony eszméivel és érzéseivel azonosuló tömeg maga is megszépül, az ünnepségen a különféle emberek egyetlen lelki közösséggé szerveződnek, és ez a bensőséges kapcsolat a tekintetekből a hit ragyogásával sugárzik szét.

A Julianus-díjak átadása után nekem lesz a tisztem néhány szóval a rendezvényt berekeszteni, és már is döntök, hogyhogy a tekinteteknek azonos üzenetsugárzó erejét, amely az ünneplés élményét megsokszorozza, ne hagyjam említés nélkül.

Gellérd Judit életútja Budapestről az Egyesült Államokba vezetett. Krizbai Béla csíkszeredai unitárius lelkész az ünnepeltet idézve említi: „1988-ban felesége lesz Dr. George Williams amerikai professzornak, aki ezzel a friggyel nem csak a mi kedves Zizinkkel, hanem az egész Erdéllyel összeházasodott. Házasságukat nem csak áldásnak, hanem feladatnak is tekintették.”

Amikor Ceausescu meghirdette a falurombolást, Zizi levele hívta fel az amerikai unitáriusok figyelmét, és késztette őket nyilvános tiltakozásra: az Észak-amerikai Unitárius Univerzalista Egyház az első volt, amely nyilvánosan elítélte a diktátort és a készülő katasztrófát, és segítségképpen meghirdette az amerikai-erdélyi testvérgyülekezeti programot, amelynek Ő lett a vezetője. Férjével együtt létrehozta a Center for Free Religiont, melynek segítségével sikerült kiterjeszteni a kezdeményezést Angliára, Indiára és a Fülöp-szigetekre. Akciójuknak hatalmas tömegbázisa van, és egész közösségeket kapcsol össze Erdéllyel. 1993-tól az Egyesült Államokban 400 gyülekezet kapcsolódott be munkájukba.

Zizi asszony a programszervezések legaktívabb tagja, eddig szám szerint hetven templomban énekelt és hegedült, beszélt Erdélyről, ennek a régiónak az ökumenikus és kulturális sokszínűségéről, vallási toleranciájáról. Személyes szerepvállalása tette lehetővé, hogy adományokból 5 millió dollárt juttathattak az erdélyiek támogatására. Ez a segély számos falusi és városi közösséget állított talpra. Erdélyben tíz templomot építettek, az egyházi épületek sokaságát rakatták rendbe, 2002-ben Gyergyószentmiklóson 30 ezer dolláros ingatlant vásároltak az unitárius egyház részére. Teológushallgatókat taníttatnak, a kisnyugdíjas lelkészeket és a lelkészözvegyeket támogatják, több ifjúsági központot építettetek – Homoródszentmártonban, Torockón, Kolozsváron az általuk alapított intézmények szolgálják a települések szellemi szinten tartását és felemelkedését. Könyveket, számítógépeket adományoztak az ifjúsági szervezeteknek.

Nem sorolom tovább, úgy sem érnék a támogatási listák végére. Zizi asszony szóhasználatára figyelek, a nyikómenti ízes beszéd természetességére, amikor a perifériára sepert tehetségek támogatásáról szól. És szól arról, hogy az erdélyi állapotok ismeretében senki sem lehet semleges, nem lehet langyos – hát igen: „A langyosokat kiköpi az Isten” – parafrazálom a költőt. És ekkor döntöm el, zárómondataimban azt a gondolatot próbálom majd megfogalmazni a csíki templomi gyülekezet számára, hogy lám, élhet valaki akár száz esztendeig is a szülőföldjén annak semmivel sem használva, és fizikailag eltávozhat akár több ezer kilométerre is szülőhelyétől, mint ami kedves Judit asszonyunk, és annak folyamatosan hasznára lehet. És az ügy számára a partnerek sokaságát nyerheti meg a hazai földnek.

A szülőföldön „maradni” és ezt megtartani oly módon is lehet, ahogyan ezt Gellérd Judit asszony, és az Erdéllyel is házasságra lépett férje, GeorgeWilliams professzor teszi.

És a jutalom?

Nekem azon a csíkszeredai estén, amikor a siménfalviak Zizi asszonya a Julianus-díj kis szobrát átvette, és az ünnepségen megjelent falubéli fiatalok egy boglyányi virágot halmoztak ölébe, és a jelen lévő édesanyját virágcsokrokkal bástyázták körbe, én úgy láttam, hogy a szeretetnek, a ragaszkodásnak ezt az illatos és édes terhét sehol a világon másutt nem szoríthatta volna ilyen érzelmekkel a keblére.