FÉSZKET RAKÓ EMBERI HIT

 

 

                 

 

                    „ Én Istenem, adjál szállást!

                       Már meguntam a járkálást,

                       A járkálást,a bujdosást,

                       Az idegen földön lakást.”

    

                Gyermekkorod szép emléke volt és ma is az, látni , midőn a megérkező fecske hozzáfog a fészekrakáshoz. Mintha csak a Noé bárkájára visszaszálló, csőrében olajágat tartó galamb reménységet hozó életnek lenne ilyenkor a kezdete.

Igy érezzük ma is. Mert fészket rakni, házat épiteni , otthonra találni az isteni terv és gondviselés találkozása az örök emberi vággyal.

Hajlék nélkül idegenné válik a saját szülőfölded is.

               Azért vagyunk itt a Nyikó mentén , hogy ember- , és felebarátként felemeljünk titeket az emberi szenvedésből  és  számotokra új reményt adjunk.

Úgy hisszük, az életben a legnagyobb a szenvedés okozta fájdalom .  De van mégis  egy nagyobb:  a hitetlenségből fakadó közömbösség és tartalom nélküli , céltalan élet.

Emberemlékezet óta nem volt ilyen nagy az özönviz általi pusztitás . De emberemlékezet óta nem volt ilyen erőn felüli az igazi összefogás.

Istentől nem kérjük számon összeroskadt házainkat , sem otthonaikban elpusztult embertársa-

inkat , mert hivő emberként hisszük, hogy gondviselő szeretetével magához ölel, újra elindit és egyszer megfejti örök titkát. Most csak azt érezzük, hogy a romok fölött megtisztult  az

ég . Bensőnkben felszabadult  az alkotó erő, összefogássá vált  a közös hit. Egymásra talált az ember .A kő is átlényegül , ha lélekkel rakod össze.

              Igy épiteni fészket , családi házat – vallom- öröm az adakozónak , csöppnyi mosoly és remény a családnak , beteljesülés a hivatásnak. Egyben örök  újrakezdése az itthon maradásnak , az erdélyi tájba belevésődött székely embernek.

Advent első vasárnapján fényt gyújtunk azzal a  reménnyel , hogy szivünkben a szeretet csillaga újra megszületik , békévé oldja közös munkánkat és Isten megszenteli jóakaratunkat.

               Most újra biztat az ének:

 

                  „ Azt ne mondd: mért kezdeném,

                    Kezdd el újra, kezdd

                     ……………………..

                    Ember, ember ébredezz,

                    Kishitűn ne csüggedezz,

                    Fent az Úr, nem érted ezt?!

                    - Kezdd el újra, kezdd!”

      

 

 

  Elhangzott Kobátfalván, 2005. november 27-én                             Bartha Alpár

                                                                                                         unitárius lelkész